KVK (Győr) – összefoglaló


Felsőoktatási Kollégiumok Igazgatóinak Tanácskozása
a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karán

 

2007. október 19-én a győri Apáczai Napok Tudományos Konferencia keretében került megrendezésre, a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetsége együttműködésével, a Kollégiumi Vezetők Kollégiumának szakmai tanácskozása. A rendezvényen közel 50 fő vett részt a magyarországi felsőoktatási kollégiumok képviseletében.

A tanácskozás témája két jogszabály megvitatása köré koncentrálódott. Az egyik az augusztusban megjelent 218/2007-es Kormányrendelet nyomán kialakuló körülményekre kívánta felhívni a figyelmet, a másik pedig, az 51/2007-es Kormányrendelet gyakorlati megvalósulásának körülményeit és tapasztalatait kívánta áttekinteni. A találkozó célja az volt, hogy közösen gondolkodva, a saját tapasztalatokat felhasználva segítsük egymás munkáját és értelmezzük a jogszabályi háttér változásait.

Leskó Róbert kollégiumigazgató, FEKOSZ elnök (Budapesti Corvinus Egyetem, Tarkaréti Kollégium) megnyitója és köszöntőjét követően, Bugár Ferencné a házigazda Kollégium igazgatója (Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar, Cuha úti Kollégium) köszöntötte a jelenlévőket, és tartott egy rövid tájékoztatót az intézmény Kollégiumairól. Ezt követően Varga Józsefné dr. oktatási dékánhelyettes mutatta be a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karának oktatási és kutatási tevékenységét. A szakmai tanácskozás kerekasztal-beszélgetés, illetve konzultáció formájában zajlott le.

A kerekasztal-beszélgetés témakörei:

  • A Kormány 218/2007. (VIII. 15.) Kormányrendelete, a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról szóló 173/2003. (X. 28.) Kormányrendelet módosításáról szóló jogszabály fogadtatása, hatásai, és az ezzel kapcsolatos feladatok áttekintése.

Témavezető moderátor: Dr. Kádasi Tibor kollégiumigazgató, Debreceni Egyetem

  • A Kormány 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelete, a felsőoktatásban résztvevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló jogszabály intézményi végrehajtásának tapasztalatai, kollégiumi vonatkozásai.

Témavezető moderátor: Balogh József kollégiumigazgató, Budapesti Műszaki Főiskola

A felvezető előadások után számos kérdés fogalmazódott meg a résztvevőkben, melyet szakmai konzultáció keretében vitattak és válaszoltak meg. A konzultáció során a jogszabályok értelmezéséről, annak gyakorlati végrehajtásáról, illetve az intézményi szabályzatalkotási folyamatokról esett a legtöbb szó.

A rendezvény keretében a résztvevők megtekintették a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar zöldmezős „PPP” beruházás keretében épült, 2007. szeptemberében átadott Hotel Famulus Oktatószálloda- és Kollégium épületegyüttesét, valamint a Cuha úti kollégiumot is. Kihasználva az együttlét adta lehetőséget, a FEKOSZ elnöksége az este folyamán egy röpke értekezletet is tartott, ahol a közeljövő fontosabb programjainak és eseményeinek feladatait határozták meg, illetve pontosították le.

A találkozó beváltotta a hozzáfűzött reményeket, hiszen mindenki információkkal gazdagodva térhetett haza saját felsőoktatási intézményébe.

Íme a rendezvényen készült képek.

Megjegyzés hozzáfűzése