KVK (Budapest) – összefoglaló


2008. február 22-én a Budapesti Műszaki Főiskola Kollégiuma és a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetsége (FEKOSZ) közös szervezésében került sor, a Felsőoktatási Kollégiumok Igazgatóinak Konferenciájára a Főiskola Bánki Donát Kollégiumában. A rendezvényen közel 40 fő vett részt a magyarországi felsőoktatási kollégiumok képviseletében.

Leskó Róbert kollégiumigazgató, FEKOSZ elnök (Budapesti Corvinus Egyetem, Tarkaréti Kollégium) megnyitója és köszöntőjét követően, Balogh József a házigazda Kollégium igazgatója (BMF Kollégium, Bánki Donát Tagkollégium) köszöntötte a jelenlévőket, és tartott egy rövid tájékoztatót a várható programról. A szakmai tanácskozás felvezető előadások, majd azt követő konzultációk formájában zajlott le.

A Konferencia témakörei között a felsőoktatás helyzetének elemzése, illetve a jogszabályi környezet változásainak értelmezése és megvilágítása szerepelt, de sor került a FEKOSZ aktuális programjainak ismertetésére is.

A találkozó célja az volt, hogy közösen gondolkodva, a saját tapasztalatokat felhasználva segítsük egymás munkáját és értelmezzük a jogszabályi háttér változásait. További célként azt tűztük ki, hogy lehetőséget teremtsünk az egyéb, de a felsőoktatási kollégiumokat érintő kérdések, illetve közös problémák átbeszélésére is.

A szakmai tanácskozás témakörei és előadói:

  • A felsőoktatási intézmények aktuális helyzete, és dilemmái a kialakult gazdasági- és jogszabályi környezetben Előadó: Dr. Gáti József BMF kancellár, az MRK Főtitkári Kollégiumának elnöke

  • Az „1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról” dokumentum aktualitásai, és a fontosabb változások gyakorlatban történő végrehajtása.
    Előadó: Fábián Istvánné BMF Bér- és Munkaügyi Osztály, osztályvezető

  • Az Oktatási Hivatal válasza, a „173/2003. (X. 28.) Kormányrendelet a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról” dokumentummal kapcsolatban feltett, a FEKOSZ által megfogalmazott kérdésekre, illetve a szállásértékesítéssel kapcsolatos idegenforgalmi adó.
    Előadó: Balogh József BMF kollégiumigazgató, FEKOSZ elnökségi tag

  • A FEKOSZ 2008. év első félév programja, aktuális kérdések, feladatok.
    Előadó: Leskó Róbert BCE kollégiumigazgató, FEKOSZ elnök

A felvezető előadások után számos kérdés fogalmazódott meg a résztvevőkben, melyet szakmai konzultáció keretében vitattak meg. A konzultáció során a jogszabályok értelmezéséről, annak gyakorlati végrehajtásáról, illetve az intézményi szabályzatalkotási folyamatokról is szó esett.

A szervezők tervei szerint a találkozó számos témában hasznos információkkal szolgált a résztvevőknek. A találkozó beváltotta a hozzáfűzött reményeket, hiszen mindenki információkkal gazdagodva térhetett haza saját felsőoktatási intézményébe.

A találkozó során készült képek elérhetőek az alábbi linken.

Megjegyzés hozzáfűzése