Év szerinti archívum: 2018


Részt vettünk a Nemzeti Ifjúsági Tanács Közgyűlésén

2018. december 8-án tartott őszi Közgyűlés a Nemzeti Ifjúsági Tanács / National Youth Council of Hungary, ahol Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetsége is részt vett, mint a NIT tagszervezete. A Közgyűlésen fontos napirendek kerültek megtárgyalásra, hiszen módosítottuk az Alapszabály több pontját, szabályzatokat fogadtunk el, illetve elnökségi tagok választására is sor került. NIT Közgyűlése Kovács Péternek […]


Karácsonyi Nyereményjáték

Kedves Kollégiumok! ❄️🎄 Karácsonyi játékot indítunk. Lényege, hogy 2018. december 23-ig küldjetek be olyan fotókat, amelyek a kollégiumotokban feldíszített karácsonyfátok ábrázolja. A pályázó fényképeket közzé tesszük a facebook oldalunkon és közönségszavazat útján választjuk ki (legtöbb LIKE a kép alatt) a legjobbakat. A közönségszavazás 2018. december 31-ig tart. Eredményhirdetés: 2018. január 5. […]


Magyar Fiatalokért díjátadó

Szervezetünket 2018.11.19-én, Budapesten Hegedűs Imre elnök úr képviselte a Magyar Fiatalokért díjátadón, amit második alkalommal rendeztek meg. Novák Katalin (Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára) arról beszélt, hogy fiatalokkal foglalkozni az egyik legszebb és legnehezebb feladat. Szép feladat, mert a fiatalokban ott van a jövő, hatni lehet az […]


Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács Civil Delegált Választás

2018. november 16-án került sor a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács Civil Delegált Választására. Az eseményen a Hegedűs Imre elnök úr révén a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetsége is részt vett, mivel fontosnak tartjuk a fenntartható fejlődést és annak elősegítését. Szeretnénk elérni, hogy a felsőoktatási kollégiumok életében is minél jobban megjelenjenek a […]


Tisza István megemlékezés

A mai napon Tisza István megemlékezésen jártunk, ahol Hegedűs Imre FEKOSZ elnök, valamint Virág Viktória elnökségi tag képviselt minket a Debreceni Egyetem Főépülete előtt álló Tisza-szobornál. Tisza István (1861–1918) 1886-tól a Szabadelvű Párt színeiben képviselő. 1903 és 1905 között miniszterelnök és belügyminiszter. Letörte az ellenzék obstrukciós kísérleteit, majd keresztülvitte a […]


Tűz és Munkavédelem

Sokszor nem is gondolunk abba bele, hogy egy feladat, munka elvégzése során milyen veszélyek leselkednek ránk. Pedig rettentően fontos a megfelelő felkészültség és védelem, hiszen egy kis figyelmetlenség és már meg is van a baj. A munkavédelem törvények és jogszabályok előírásaiban került szabályozásra, mely szabályok betartása a munkavégzés során mind […]