Környezettel a közösségért projekt célkitűzései


A Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetsége (FEKOSZ) 2017-ben pályázatot nyújtott be az Alkoss Te is közösséget! címen kiírt pályázati felhívásra Környezettel a közösségért címen.

A programsorozat célja, hogy a FEKOSZ Észak-kelet magyarországi tagkollégiumainak lehetőséget biztosítson egy olyan szabadidős program megismeréséhez, elsajátításához, amellyel nemcsak, hogy jól érzik magukat, hanem egészségmegőrzésük is megvalósul. A természetjárás – kollektív sport. Minden más sportágtól abban is különbözik, hogy itt nem a “sporttársunk” legyőzése árán győzhetünk, hanem csak vele együtt. Míg másutt a versenytársak kiesése, lemaradása segíti a továbbjutó győzelmi esélyeit, túrázás során ez éppen fordítva: meggátolhatja az egész csoport továbbjutását.

A projekt során 4 szakmai előadás valósul meg, melyeken a kollégisták olyan előadókat hallgathatnak meg, illetve folytathatnak velük moderált diskurzust, amelyek során elsajátítják a természetjárás alapjait, valamint megismerik és tisztelni fogják a természet adta értékeket. A programokat 2018. áprilisában a Gödöllői-dombság szervezett túra zárja. 

A programsorozat célkitűzései:

  • regionális szinten működő természetjáró közösség létrehozása
  • kollégisták képességeinek fejlesztése, amely segíti őket a tájékozódásban
  • hazánk természeti értékeinek megőrzésére, szeretetére való nevelés
  • természetjárásra a programsorozat után, mint a szabadidő hasznos eltöltésére gondoljanak és alkalmazzák.

Megjegyzés hozzáfűzése