Hónap szerinti archívum: augusztus 2018


Pályázati felhívás!

Szakmai munkatársi feladatok ellátására Nemzeti Ifjúsági Tanács / National Youth Council of Hungary pályázatot hirdet szakmai munkatárs pozíció betöltésére. A kiválasztott személy feladata a szervezet hazai és nemzetközi projektjeihez és programjaihoz kapcsolódó tevékenységek nyomonkövetése, azok operatív előkészítése. A Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület az ifjúság számára létrehozott olyan fórum, mely a fiatalok […]


DOSZ Nyári Tábor

Kezdődik, vagy van ahol már javában tartanak az elsőéveseknek szóló gólyatáborok. A múlt hétvégén a FEKOSZ elnöke, Hegedűs Imre is meghívást kapott egy táborba, ami nem gólyatábor volt, hanem a Doktoranduszok Országos Szövetségenek Nyári Tábora, amelynek házigazdája ebben az évben a Debreceni Egyetem volt. DOSZ által szervezett eseményen a fiatal kutatók […]


Elnökségi ülés

2018. augusztus 22-én tartotta soron következő elnökségi ülését a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetsége. Elsőként Nemzeti Ifjúsági Tanács / National Youth Council of Hungary elnökjelöltjét, Hegedüs Zoltánt hallgatta meg a FEKOSZ Elnöksége. Ezt követően az őszi rendezvények kerültek megvitatásra. Az ülés végére eldőlt, hogy a szokásos vezetőképzőnket 2018. november 23 -25. fogjuk megrendezni. […]


Átadtuk az adományokat!

Virág Enikő élménybeszámolóját olvashatjátok az adományok átadásáról. “Nem is tudom hol kellene kezdenem, hiszen annyi minden történt ezen a három napon, amíg kicsiny kis csapatunk meglátogatta Romániát és az ott élő árvákat. (Hiszen utazásunk célja az adományok eljuttatása volt.) Az első nap mindannyian izgatottan ültünk be az autóba, hogy egy […]