Halmágyi Csaba
Egyetemi tanulmányaim kezdete óta részt veszek a kollégiumi közéletben. Pályafutásomat a 2003-ban kezdtem, ekkor alakult meg az első Kollégiumi Bizottság a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karának Vámospércsi Úti Kollégiumában. Az első évben a bizottság tagja, az azt követő évben a bizottság titkárának helyettese, a 2005/2006-os és a 2006/2007-es tanévben pedig a bizottság vezetőjeként tevékenykedtem.
A 2007/2008-as tanévre szeniori (szintfelelős tanári) megbízatást kaptam a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok Vámospércsi Úti Kollégiumban. 2008 januárjától a Kollégiumi Bizottság gazdasági/pénzügyi felelőse voltam.
2008 júniusától dolgozom a Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centrumának Veres Péter Kollégiumában igazgatási ügyintézőként. Feladatom a hallgatók ügyeinek intézése (kollégiumi díj, kollégiumi felvételi), emellett a kollégiumi internetes szolgáltatás szakmai segítője, a felhasználók eseti szoftveres problémáinak megoldásában konzultáns vagyok. Jelenleg is a kollégiumban lakom, a munkakörömből adódó kapcsolaton túl szinte minden típusú hallgatói problémával találkozom, így vezetőimmel együtt a segítségnyújtásban is napra készek vagyunk. Középfokon beszélek angol nyelven, a kollégiumban elhelyezett külföldi (Erasmus) hallgatók kapcsolattartójaként és segítőjeként tevékenykedem.
2008 szeptembere óta Debreceni Egyetem Informatika Karának levelező programtervező informatikus szakos hallgatója vagyok. Tanulmányaim biztosítják, hogy matematika és informatika tárgyakban a hallgatók tanulmányi kérdésekkel is fordulhatnak és fordulnak hozzám.
Szabadidőmben elsősegélynyújtással kapcsolatos (elméleti és gyakorlati) ismereteimet bővítem, sportolok, emellett szakomból eredően internetes script-nyelveket fejlesztek.