Küldöttgyűlés – Debrecen, 2025. május 16.   Frissítve!


2025. május 16-án Debrecenben tartotta éves Küldöttgyűlését a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetsége.
Az eseményt Hegedűs Imre, a FEKOSZ elnöke nyitotta meg, majd elnöki beszámolójában áttekintette az elmúlt időszak eseményeit, az elnökség munkáját, a szervezet kommunikációját és jövőbeli terveit. Reflektált az előző Küldöttgyűlésen megfogalmazott célokra, valamint bemutatta a FEKOSZ rendezvényeit és a jubileumi 35. évfordulóra készült videókat.

A napirend folytatásában az elnökség további tagjai is röviden beszámoltak tevékenységükről, majd Haraszti László, az Ellenőrző Bizottság elnöke ismertette a bizottság beszámolóját. A küldöttek ezt követően elfogadták a 2024. évi számviteli beszámolót és a 2025. évi költségvetést.

Az „Egyebek” napirendi pont keretében a szervezet elbúcsúzott két meghatározó tagjától: Ercse Gergőtől (Miskolci Egyetem), aki elnökségi tagként vett részt a munkában, valamint Csimbók Annától (Debreceni Egyetem), aki az előző ciklusban elnökségi tagként, jelenleg pedig kommunikációs munkatársként tevékenykedett. Mindkettőjüknek sok sikert kívánunk további szakmai pályafutásukhoz!

A Küldöttgyűlés Hegedűs Imre elnök úr zárógondolataival ért véget, aki köszönetet mondott a résztvevők aktív közreműködéséért és jelenlétéért, mellyel hozzájárultak az esemény sikeréhez.

Megjegyzés hozzáfűzése