Központi Kollégium


Cím: 8200 Veszprém, Egyetem u. 12

A legrégebbi kollégium a Központi Kollégium, amit 1964-ben vehettek birtokukba az első kollégisták. Az épületet teljesen felújították és 2008. novemberétől költözött élet újból a falai közé.  Az épület az Egyetem városrész szívében helyezkedik el. A kollégium 5 emeletes, szintenként 90 ember lakik 6 fős lakóegységekben.

Hogy is néz ki egy lakóegység? 2*3 ágyas szobák, egy közös előtér és mosdó-mosogató. A szobákban az ágyon kívül szekrények, asztalok és polcok is vannak, mindenkinek jut egy-egy. Az előtérben asztalok, polcok, egy hűtőszekrény és egy TV található. Az internet elérhetőség minden szobában adott.

Emeletenként 15 db lakóegység, közös konyha, zuhanyzók, WC-k és egy dohányzó helyiség. A folyosók végén szelektív hulladékgyűjtők vannak elhelyezve, mert ügyelünk a környezetre!

Mosásra is van lehetőség, az alagsorban szárítószoba és pénzzel működő mosógép is található.

Minden emeleten lakik egy szintfelelős senior, aki a rendért és a csendért felelős, no meg persze a jó hangulatért. Ők segítenek a KIB-eseknek (a Kollégiumi Intéző Bizottság kollégisták által megválasztott tagjai), akikkel közösen programokat, bulikat szerveznek a szint lakóinak.

Hagyományőrző Kollégiumi Programok: Innen indult útjára a VEN, az AKO a 24 órás nagyvetélkedő, a ma már ereklyeként őrzött kiadványok, mint a Kémcsőkefe, Androméda. Ilyen hagyományőrző program az elsősök részére szervezett Kopogtató Tábor, a tavasszal megrendezésre kerülő Kollégiumi Hét, ahol a szakmai és a kulturális programok mellett nagy teret kap a kikapcsolódás.

A Központi Kollégium lakói is részt vesznek más egyetemi kollégiumok rendezvényein, közös kulturális és sport programokon. A kollégium emellett még rengeteg jóval kecsegtet. Különböző öntevékeny csoportok és klubok működnek az épületen belül:

Kollégiumi Audió-Videó Stúdió: feladata az információ- és a hírszolgáltatás, szórakoztatás, valamint az érdeklődők megismertetése a szakmával.

Kollégiumi Fotókör: célja a kollégiumi események, rendezvények megörökítése, és a fotózás iránt érdeklődők felkarolása. A kollégium saját fotólaborral is rendelkezik.

Kézműves Kör: itt lehetősége nyílik a az érdeklődőknek a korongozás, szövés, szabás-varrás alapjainak elsajátítására, különféle dekorációs eljárások és üvegfestési technikák megismerésére.

AQUA-kör: a kollégiumban lévő akváriumok ápolását, gondozását végzik.

Számítástechnikai Szakkollégium: fő profilja a kollégiumi hálózat működtetése, valamint szakmai tanácsadás. A kollégiumi hálózatot, amely éjjel-nappali internet hozzáférést jelent.

D-klub: /Dühöngő/ az alagsorban található klubhelyiség, mely alkalmas különféle összejövetelek lebonyolítására.

Az épületen belüli sportoláshoz ad lehetőséget a ping-pong asztal, csocsó, biliárdasztal és a konditerem.