Asztalitenisz kupa (Budapest) – összefoglaló


2013. október 26-án (szombat) immár ötödik alkalommal került megrendezésre, a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetsége „Asztalitenisz Kupa” Sportversenye Budapesten, a Pénzügyőr Sportegyesület Dr. Müller György Asztalitenisz Szakosztály Szállás utcai termében.

Az esemény megnyitásakor Balogh József kollégiumigazgató, főszervező (Óbudai Egyetem) köszöntötte a megjelenteket, illetve ismertette a csoportbeosztásokat, és a verseny szabályait. Mondandójában kiemelte, hogy nagy öröm a szervezők számára, hogy egy komoly rangos versennyé nőtte ki magát az esemény, majd mindenkinek sportszerű versenyzést kívánt.

A FEKOSZ Tagkollégiumai részére kiírt versenyre 12 csapat, összesen 34 fő jelentkezett az ország minden részéről, de nagyon sokan kísérték el szurkolóként is hallgató társaikat. A résztvevők „FEKOSZ Asztalitenisz Kupa 2013.” feliratú pólót, szendvicset, ásványvizet kaptak a szervezőktől a napi kihívások elviseléséhez, és ajándékba emléknek. A versenykiírás értelmében az egyéni első négy helyezettje, és a legeredményesebb csapat került díjazásra.

A verseny selejtezői öt asztalon, 4 db 6 fős, és 2 db 5 fős csoport kialakításával körmérkőzéses formában zajlottak. A szakmai színvonal emelése érdekében a versenybizottság elnöki feladatait Legenyei Pintér Csaba, a Pénzügyőr Asztalitenisz Szakosztály szakedzője látta el, segítői, akik a versenybírói feladatokat látták el pedig, Kardos Gyula és Balogh József kollégiumigazgató (Óbudai Egyetem) az egyesület sportolói voltak. Hamar kiderült, hogy igen erős mezőny gyűlt össze. Színvonalas, igen komoly labdamenetekkel tarkított szetteket és mérkőzéseket játszottak a versenyzők. A 16-os főtáblára minden csoportból az első és a második helyen végzett, illetve a 4 db 6 fős csoportból a harmadik helyezett sportolók kerültek föl, ahol már egyenes kieséses formában folytatódott a verseny.

A végeredmény a következőképpen alakult.

Egyéni verseny eredménye:

  • I. helyezett: Kaszás Árpád „SZEKOLI” csapata
    Széchenyi István Egyetem Hegedűs Gyula Kollégium
  • II. helyezett: Bíró Bálint „SZIE Gödöllő” csapata
    Szent István Egyetem Gödöllői Kollégiumok
  • III. helyezett: Zhang Jiang „PingVÚKPong” csapata
    Debreceni Egyetem TEK Vámospércsi úti Kollégium
  • IV. helyezett: Oláh Zsófia „Tarka” csapata
    Budapesti Corvinus Egyetem Tarkaréti Kollégiuma

Csapatkupa verseny győztese:

„SZIE Gödöllő”
a Szent István Egyetem Gödöllői Kollégiumok csapata

A helyezetteknek járó díjakat, amely egy érem, a csapat esetén kupa, oklevél és egy ajándékkosár volt, Haraszti László kollégiumi referens, a FEKOSZ Ellenőrző Bizottságának elnöke (Pannon Egyetem) adta át, gratulációja mellett megköszönve mindenkinek a részvételét és a sportszerű versenyzést.

A sportesemény beváltotta a hozzáfűzött reményeket, hiszen mindenki jól érezte magát és szép emlékekkel gazdagodva térhetett haza saját felsőoktatási intézményébe, illetve annak Kollégiumába.

Budapest, 2013. október 27.

Balogh József s.k.
Óbudai Egyetem kollégiumigazgató
Pénzügyőr Sportegyesület
főszervező

Megjegyzés hozzáfűzése