Ilyen volt a HVK


Fogadjátok sok szeretettel Csóka Alexandra – KLK KKB (Kossuth Kollégiumok Kulturális Bizottság) tagjának élménybeszámolóját az idei első HVK-ról.
„Március 24.-én részt vehettem Gödöllőn a FEKOSZ által szervezett Hallgatói Vezetők Kollégiumán. A napom reggel hatkor indult, amikor is a többi debreceni kollégium képviselőjével elindultunk a rendezvény helyszínére, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (volt SZIE) gödöllői kollégiumába. A nap Dr. Várkonyi Levente (MATE Egyetemi Kollégiumok Igazgatója), és Hegedűs Imre (FEKOSZ Elnök) üdvözlő szavaival kezdődött. Ezután egy kerekasztal beszélgetés következett, amelynek témája az volt, hogy hogyan látják a pártok ifjúsági szervezeteinek képviselői a kollégiumok jelenlegi és jövőbeni helyzetét. Ezen beszélgetés során a Jobbik és az MSZP ifjúsági vezetőinek nézeteit ismerhettük meg, valamint tehettünk fel nekik kérdéseket a kollégiumok jövőjét és jelenét illetően. A programunk a Gödöllői Kollégiumok épületeinek megismerésével folytatódott, amely során Dr. Várkonyi Levente volt segítségünkre. Igazgató Úr egy bevezetővel kezdte a kollégiumok megismertetését, majd pedig egy sétára invitált bennünket, amely során megtekinthettük a kollégiumokat. Egy rövid ebédszünetet követően a napunk, egy körbeszélgetéssel folytatódott, amelynek témája az volt, hogy a kollégiumi diákok mennyire aktívak a pandémia után, hogyan tudnánk több diák érdeklődését felkelteni az egyes programokkal, milyen hagyományaink vannak és milyen új programokkal tudnánk színesíteni a kollégium lakóinak életét stb. Számomra ez a program volt a legérdekesebb, hisz ennek során megismerhettük a többi kollégium által szervezett programokat, hagyományokat, valamint megbeszélhettük egymással a pandémia okozta problémákat és ötleteket, adhattunk egymásnak, hogy hogyan is vonhatnánk be több diákot az egyes kollégiumi programokba. A beszélgetést követően elbúcsúztunk egymástól, majd mindenki elindult vissza a saját kollégiumába. Szeretném megköszönni a FEKOSZ-nak és a MATE Egyetemi Kollégiumoknak, hogy megszervezték és lehetőséget adtak nekem és más kollégiumok képviselőinek, hogy részt vehessenek ezen a rendezvényen. Köszönöm.”
Mi is köszönjük Dr. Várkonyi Leventének a lehetőséget, hogy náluk szervezzük meg a HVK-t és mindenkinek aki eljött a rendezvényre.

Megjegyzés hozzáfűzése