Ilyen volt a Tavaszi Vezetőképző


Idén újra sor kerülhetett 2 év után a FEKOSZ Tavaszi Vezetőképzőjére, melynek a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Gyöngyösi Campusa adott otthont.
Péntek délután kezdődött a rendezvény Hegedűs Imre (FEKOSZ Elnök) és Dr. Bujdosó Zoltán (MATE Főigazgató) köszöntőjével, majd Lakatos Márk (MATE Gyöngyösi Campus képviselője) bemutatta a gyöngyösi campus történetét.
Mindezek után Haraszti László (FEKOSZ Ellenőrző Bizottságának Elnöke) tartott rendhagyó plenáris előadást. A résztvevők kitölthettek egy Belbin tesztet, majd közelebb kerültek egymáshoz éneklős, táncolós feladatokon keresztül.
A vacsora után az este egy ismerkedős esttel folytatódott, ahol a különböző egyetemekről, kollégiumokból érkező hallgatók jobban megismerhették egymást.
A szombati nap mindenki számára fakultatív programmal indult, majd 11 óra után elkezdődtek a különböző workshopok.
A résztvevők 3 különböző workshopon vehettek részt, és melyíthették el a tudásukat (kollégiumi alapozó, online kommunikáció és önismeret témákban).
A képzések között Kovács Péter (Nemzeti Ifjúsági Tanács / National Youth Council of Hungary Elnök) tartott plenáris előadást az érdekképviselet fontosságáról a felsőoktatásban.
A workshopok az este végéig kitartottak, amit a vacsora után egy kvíz esten pihenhettek ki a jelenlevők.
Köszönjük a MATE Gyöngyösi Campusának, hogy fogadtak minket és köszönjük mindenkinek akinek valamilyen formában részt vett a rendezvényen!

Reméljük, hogy ősszel újra találkozunk!

Megjegyzés hozzáfűzése